Hétfőn indult útnak az első ukrán gabonát szállító hajó Odessza kikötőjéből, és körülbelül 36 órával később érkezett meg a Boszporusz-szoroshoz a Törökország és az ENSZ közvetítésével Oroszország és Ukrajna között létrejött megállapodás keretei közt.
Hulusi Akar az isztambuli Közös Koordinációs Központ szervezésében tárgyalt Ukrajna védelmi és infrastrukturális minisztereivel, hogy megvitassák a gabonaszállítások körüli helyzetet. “A központban folyó intenzív munka és koordináció eredményeként a tervek szerint pénteken három hajó kel ki az ukrán kikötőkből a gabonaszállítmányok részeként” – húzta alá Akar, aki azt nem közölte, hogy mely kikötőkről van szó. Azt mondta, hogy egy üres hajó várhatóan Ukrajna felé tart, miután Isztambulban ellenőrizték, a hajót nem nevezte meg.
Az odesszai regionális adminisztráció szóvivője azt mondta,…