„Az idei vegetációban alig 154 milliméter csapadék hullott. Az idősebb ültetvények is megsínylik, a fiatalok pedig egyre nehezebben bírják” – hangzott el Mogyoródon, A szőlő növényvédelme című tanácskozáson. A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Pest megyei Szervezete 25 éve töretlen sikerrel szervezi az eseményt, s a résztvevők nagy száma mutatja, szükség van a szakmai információra.
Dula Bencéné növényvédelmi mikológus „megnyugtatta” hallgatóságát, már néhány évezreddel korábban is volt extrém forróság. Példaként elmondta, a feljegyzések szerint 993-ban Németországban gyümölcsök főttek meg a fákon, 1000-ben folyók száradtak ki, 1420 áprilisában már virágzott a szőlő, májusban kifejlett bogyókkal találkozhatott a gazda.
Hazánkban az 1860-70-es években kiszáradt a Fertő tó, 2007 augusztus elején pedig már szüreteltünk.
Idén a fél európai kontinens, míg földünk 15…