Az elmúlt kétévinél nagyobb ütemben, tíz százalékkal emelkedtek tavaly a termőföldárak, egy hektár szántó átlagára már közelíti a kétmillió forintot, néhol már egy hektár gyepért is több mint egymilliót kérnek.
Élénkült tavaly a földpiac, a KSH-nak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatbázisára épülő, de nem teljes körű adatai szerint 2021-ben 14 százalékkal nagyobb termőföldterületet értékesítettek, mint az előző évben – írja a Világgazdaság. Ez azt jelenti, hogy a mező- és erdőgazdasági hasznosítású területek 1,1 százaléka, 72 ezer hektár cserélt gazdát. Ez megközelíti a 2017. évi értékesítés volumenét, amely azóta minden évben mérséklődött, egészen 2020-ig. A termőföldárak és az értékesített terület együttes emelkedése 16 százalékkal magasabb forgalmi értéket eredményezett az egy évvel korábbinál.
Gyorsult, és minden művelési ágat érintett a mezőgazdasági területek árának…