A tiszakécskei Botka-Vincze őstermelői családi gazdaság 120 állatot, köztük 50 tejelő tehenet, annak szaporulatát, illetve hízóbikákat tart mélyalmos istállóban. Az állatok takarmányát 150 hektárnyi szántón termelik meg.
– Ez a gazdaság 1972-ben épült az Új Élet Tsz idejében – mondja Botka-Vincze Irén. – 2002-ben vásároltuk mi meg, először a teheneket. Béreltük az istállót, a hozzá tartozó létesítményeket, majd 2004-ben vásároltuk meg a telepet is. Hagyományos, zárt vezetékes fejőrendszerünk volt, és 2021 decemberében döntöttünk úgy a családommal, hogy áttérünk a robotfejésre, aminek nagyon örülök.
Elsősorban az állatok a jólétét vettük figyelembe. Így nyugodtan pihenhetnek, nem zavarja őket senki, nincsenek bekötve az istállóba. Korábban fejésre mindig a karámból hajtottuk be az istállóba, ott lekötöttük, megfejtük és utána engedtük ki őket.
A robottal ez a mindennapos, zaklatás…