„A régészeti leletek is bizonyítják, hogy 2000 éves, történelmi borvidéken vagyunk: kelták, rómaiak termelték itt a szőlőt, készítették a borokat. Mindez azt is jeleni, hogy 2000 éve a szőlő- és borkultúra megélhetéssel szolgál az itt élők számára. Ennek mértéke az adott történelmi, politikai helyzettől függően változott ugyan, de mindvégig jelen volt. A terület az éghajlat, talajadottságok szempontjából rendkívül alkalmas szőlőtermesztésére, borkészítésre. A 2750 hektár termőterületet, amely Medinától Bátáig terjed a Duna mentén, két hegyközség alkotja, a bátaszéki és a szekszárdi. A régi történelmi borvidék az elsősorban a keleti–délkeleti lejtőkön helyezkedett el, ma már beljebb, a nyugati völgyekben is vannak ültetvények.”
Az Eszterbauer felmenők között, mint más szekszárdi szőlész-borász családok esetében is, a német ajkúak voltak többségben, de akad közöttük délszláv és…