Nyomtatott formában is megjelent, és a nagyközönség számára is hozzáférhető Magyarország első átfogó madáratlaszának második, javított és kiegészített kiadása – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az MTI-vel.
Mint a közleményben felidézik, Magyarország madáratlasza közel tízéves előkészítés után jelent meg 2021. szeptember végén. A kötet a 2019 év végéig hazánkban természetes módon előforduló 420 madárfaj állományáról, elterjedéséről, állományváltozásáról és természetvédelmi helyzetéről rendelkezésre álló ismereteket foglalta össze.
Az első kiadás csak elektronikus formában volt elérhető a nagyközönség számára.
A madáratlasz sikere nyomán az MME elhatározta egy második, javított és kiegészített kiadás elkészítését. A közlemény szerint ebben a szerkesztők az időközben beérkezett adatok alapján pontosítottak egyes ponttérképeket és az időközben…