Aki egyébként inkább szőlésznek tartja magát, mint sem borásznak, de ne ugorjunk előre a történetben, haladjunk szépen, sorjában.
Azt nem lehet tudni, hogy milyen pályát választott volna magának Rémusz, ha gyermekkorában szülei nem járnak gyakran Hegyaljára, majd nem döntenek úgy, hogy megvásárolnak egy XVII. századi romos műemléket, majd lakhatóvá teszik azt.
De kár is ezen töprengeni, hiszen ez megtörtént, a fiú, akinek felmenői között egy borász sem akadt, fokról-fokra beleszeretett a falut körülvevő vidékbe, annak adottságaiba. Erdőbénye pedig egyenlő a szőlővel, a borral és annak értékesítésével. Legalábbis egykor ez így volt, de a közelmúltig ezek a hagyományok, ha nem is feledésbe merültek, de háttérbe szorultak. A kilencvenes évek végén, kétezres évek elején a fiatal borász nemzedék jó pár jeles képviselője fedezte fel a lehetőségeket, pincét, területet…
