agrarszektor.hu
2022. augusztus 5., péntek 12:30
Három hajónyi gabonaszállítmány indult útnak Ukrajnából. A török külügyminisztérium közlése szerint két hajó a csornomorszki kikötőből, egy pedig az odesszaiból távozott. A három hajóból egy Írországba, egy Nagy-Britanniába, egy pedig Törökországba tart.
Három hajón, összesen 58 ezer tonnányi kukoricaszállítmány indult útnak Ukrajnából, közölte a török külügyminisztérium. Az újrainduló szállításokat felügyelő Isztambuli Koordinációs Tanács szerint két hajó a csornomorszki kikötőből, egy pedig az odesszaiból távozott – írta meg a 444.hu a Reuters értesülései alapján. Mint fogalmaztak, az egyik hajó Írországba, a másik Nagy-Britanniába, a harmadik pedig Törökországba tart.

Ukrajna orosz inváziója óta augusztus elsején indult útnak először gabonaszállító teherhajó az ország egy kikötőjéből, korábban…