Alakulgatnak az olajmagárak, a repce ismét megrázta magát, a napraforgót másfél tonnás terméssel is érdemes lesz levágni, a szója két tonnától csalhat mosolyt az arcokra. A repcével vigyázzunk, csak ősz végéig tarthat a jó világ!

Repce: még három jó hónapunk maradt
Az AKI PÁIR adatai szerint a repce hazai termelői ára 280 ezer forint/tonna volt július második hetében, az egy évvel korábbit 62 százalékkal haladta meg. Ez magasabb árszint, mint a párizsi tőzsdei ár, holott az is 22-24 százalékot ugrott egyetlen nap alatt. 664 eurót ér a repcemag, ha augusztusban adjuk el, és 668-at, ha csak novemberben. Mivel most a forint is gyengébb, így magyar pénzben 268-270 ezer forintról beszélünk, ami telephelyen ennél is kevesebbet kellene hogy érjen.
Egyrészt ez az árkülönbség kell hogy józanságra intsen, másrészt az a tény,…