Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos
Kedves Kérdező!
A dión számos betegség és kártevő lehet jelen, de ezek közül csak néhány okoz jelentős problémát, mely megnehezíti termesztését. A kórokozók közül a legnagyobb jelentősége a xantomonászos és a gnomóniás betegségnek van. A kártevők közül pedig gyakori vendégnek számítanak a szemölcsös és a nemezes gubacsatkák, és a levéltetvek egyaránt. A dióburok-fúrólégy pedig a termések épségét veszélyezteti.
A képen egy vírusfertőzött diófa levele látható, melyen a tüneteket nagy valószínűséggel a Cherry leaf roll vírus (CLRV) jelenléte okozza. A leveleken nyár elején a tünetek sárgászöld gyűrű alakú foltok formájában válnak szembetűnővé, mely foltok gyakran vörösesbarnán elhalnak, majd az egész levéllemez sárgulása és lehullása is bekövetkezhet.

A…