Idén a sertéshús a grillszezon sztárja – egyrészt mert finom, másrészt pedig, ha tarját, oldalast vagy sertéshúspogácsát grillezünk, ahogy Stoller Márton grillmester a szezonnyitó tájékoztatón tette, több tízezer magyar ember, sertéstenyésztő illetve húsipari dolgozó munkáját is megőrizzük.
Az ágazat szereplői így is évek óta gazdasági hullámvasúton ülnek: hol a kínai sertéságazat helyzete, hol a takarmánypiac rángatta a felvásárlási árakat. A szaktárca mindig is támogatja az ágazatot, mert ha kivágják a kocákat, akár évekig lehetünk szűkében a jó minőségű hazai sertéshúsnak.
Több olyan lépést tettünk, amivel a felszínen tudtuk tartani a hazai sertéságazat döntő többségét – mondja Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára. 100 százalékos kamattámogatást adunk a hitelekhez. 2020-ban, 2021-ben, sőt még az idei évben is egyszeri…