Csaknem 400 millió forintos beruházás keretében újult meg a 2016-ban nemzeti emlékhellyé nyilvánított szigetvári Zrínyi-várat körülvevő, nyolchektáros várpark, az elkészült beruházást hétfőn adták át.
A beruházásról szóló, az MTI-hez eljuttatott összegzés szerint a több mint egy éven át zajló fejlesztés részeként a parkban megújították a sétaútvonalakat, a közvilágítást, új utcabútorokat helyeztek el és növényeket ültettek.
Futókör és játszótér is épült, emellett térfigyelő kamerarendszert telepítettek, valamint pavilonokat a látogatók fogadására, illetve a vendéglátóegységek számára. Megújították az Almás-patakon átívelő hidakat is, továbbá a parkolóhelyek elérését szolgáló útvonalakat burkolattal látták el.
A közleményben idézték Nagy Csabát (Fidesz), a térség országgyűlési képviselőjét, aki emlékeztetett: a nemzeti kastély- és várprogram részeként korábban…