Traktoros, kombájnos, szerelő – egy jó gépkezelő mindenhez ért. Univerzális tudását másképp honorálják az oroszág egyik és másik felén, másra számíthat, ha kisgazdaságban vagy ha nagyüzemben kap állást. Körkérdésünk nyomán kijelenthető: a félmilliós vagy azt meghaladó bérek városi legendák, az aratási csúcs idején hazavitt fizetésért pedig véres verítékcseppek hullanak. Továbbá, a jó szakember ritka, mint a fehér holló.
Van olyan, hogy a munka dandárjában egy-egy hónapra 600 ezret keres az ember, de nézzük inkább, mi az, amit hosszú távon biztosan nyújtani tudnak a magyar agrárvállalkozások a dolgozóiknak. És persze az is érdekes, mit várnak érte cserébe. Körkérdésünk nyomán kijelenthető: a félmilliós vagy azt meghaladó bérek városi legendák, továbbá a jó szakember ritka, mint a fehér holló
Verseny az iparral
„Hogy mit várunk el az állásra pályázótól? Már semmit, csak azt, hogy…