A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta a tartós élelmiszerek piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálatát, és ennek alapján hat javaslatot fogalmazott meg, amelyek hozzájárulhatnak a hatékonyabb versenyviszonyokhoz, ezen keresztül pedig az árak mérséklődéséhez – közölte a GVH.
A hivatal a tejek és tejtermékek után másodikként február elején a tartós élelmiszerek piacán indított vizsgálatot, miután számos tartós élelmiszernél a fogyasztói árak nagymértékben emelkedtek, továbbá időszakos hiányhelyzetek is kialakultak. A GVH rövid időn belül több, összehangolt helyszíni kutatást folytatott le országszerte a meghatározó konzerv-, illetve fagyasztott zöldségtermékeket előállító vállalkozásoknál és élelmiszer-kiskereskedőknél. A hatóság az érintett piac szerkezetéről, az árak alakulásáról, az értékesítési forgalomról és az árbevételekről gyűjtött információkat. A…