A díj célja, hogy a települések képesek legyenek a lehető legnagyobb körben használni és bemutatni a digitális fejlesztéseket, kiaknázva a bennük rejlő adottságokat. A díjazás által széles körben megismerhetővé válnak a már létező hazai digitális jógyakorlatok is, elősegítve ezzel a települések közötti együttműködések kialakulását és a térségszintű fejlesztések elterjedését.
A pályázat a Digitális Falu Program keretében valósul meg, amely 2021-ben indult el azzal a céllal, hogy a kistelepülések vonzerejének és élhetőségének javítását támogassa digitális, illetve okosmegoldásokkal. Idén is négy kategóriában lehet pályázni a településeknek:
Innovatív települési környezet kategóriában ha, a település fenntartható digitális mobilitási rendszereket alakít ki, ezzel növelve a helyi életminőség színvonalát, a település vonzerejét. A település társadalmi és gazdasági elérhetősége…