agrarszektor.hu
2022. július 29., péntek 12:45
A termelőket és a fogyasztókat hónapok óta komoly kihívások elé állítja az élelmiszer-drágulás, most azonban úgy tűnik, hogy kissé fellélegezhetnek a vásárlók akkor, ha avokádót, kávét vagy étolajat raknak a kosarukba. A legfrissebb adatok szerint ezen termékek árai csökkenni kezdtek, bár még ennek ellenére is viszonylag magasak.
Az ázsiai és csendes-óceáni térségben az indiai napraforgóolaj és pálmaolaj ára 7 százalékkal, illetve 12 százalékkal esett vissza május vége és június között – közölte a mezőgazdasági nyersanyagokkal foglalkozó dél-koreai Tridge csoport, majd hozzátette, hogy ráadásul ugyanebben az időszakban a pálmaolaj ára Bangladesben közel 25 százalékot esett. Vietnámban a kávé nagykereskedelmi ára is csökkent júliusban közel 5 százalékkal az ukrajnai háború kezdetéhez képest. A Föld másik oldalán…