Sokakat már akkor undor fog el, ha csak a rovarevésről, mint lehetőségről hallanak. A kutatók azonban másképp vélekednek erről, szerintük ugyanis az ilyesfajta étrend adott esetben kifejezetten előnyös lehet a bélrendszer egészsége szempontjából.
Bár a rovarevés nem terjedt el túl sok kultúrában, még így is legalább 2 milliárdra tehető azon emberek száma, akik rendszeresen fogyasztanak ízeltlábúakat. És a tudósok szerint nekik van igazuk, ugyanis ezek a kis állatok rengeteg értékes tápanyagot és kevés szénhidrátot tartalmaznak, viszont más állati eredetű élelmiszerekkel ellentétben sok bennük az élelmi rost és az omega-3 zsírsav, amik pozitív hatással lehetnek a bélrendszerre – írta meg a HVG.hu.
Amerikai kutatók egy csoportja megvizsgálta a tücsökfogyasztás hatását a bél mikrobiotáját illetően. Már korábbi kutatásaikban is foglalkoztak ezzel a témával, most viszont…