Hat mesterséges víztározó gátját erősítik meg a következő időszakban a román-magyar határ közelében, Bihar és Arad megyében – közölte hétfőn a területi vízügyi igazgatóság vezetője.
Pásztor Sándor az Agerpres román hírügynökségnek úgy nyilatkozott: az általa vezetett intézmény 114 millió eurót nyert hat gyűjtőtó gátjának a megerősítésére az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében. Elsőként a Nagyvárad feletti Lesi-tó gátját erősítik meg, a Jád völgyében épült gyűjtőtó gátjának munkálataihoz megvannak az engedélyek, most a tervezési szakasz következik, a kivitelezés várhatóan jövőre kezdődhet.
A Körösök Vízügyi Igazgatóság vezetője elmondta: a hat gyűjtőtóból három Bihar megyében (a Lesi-tó, a szalárdi és a tamásdai), a másik három (a sikulai, a belzeréndi és a Csigér patakon épült feltóti) Arad megyében.
A Nagyvárad vízellátását is biztosító Lesi-tó gátjának…