A következő hónapokban folytatódhat a vendéglátás helyreállása, amit támogat a nemzetközi turizmus erősödése, ez pedig a bruttó hazai termék (GDP) növekedését is segítheti a következő negyedévekben – derül ki Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzőjének turisztikai-gazdasági elemzéséből, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-hez.
Az idegenforgalom javulása a szolgáltatásegyenleget, ezen keresztül pedig a folyó fizetési mérleg javulását is támogatja.
Az egy évvel ezelőtti fokozatos nyitás miatt emelkedő bázishoz képest az idén júniusban 14,7 százalékkal nőtt a vendéglátás forgalmának volumene a májusi 34,3 százalékos növekedés után, az árbevétele pedig 35,3 százalékkal emelkedett. A második negyedévben átlagosan 46 százalékkal nőtt a vendéglátás forgalmának volumene az első negyedévi átlagos 80,5 százalékos növekedés után, míg az árbevétel 60 százalékkal bővült, így a…