A lengyel és a német hatóságok is azon vannak, hogy minél hamarabb fény derüljön a két ország között folyó Odera mentén bekövetkezett tömeges halpusztulás okára.
A múlt hónap vége óta több ezer hal pusztult el a folyó több száz kilométeres szakaszán. A feltételezések szerint mérgező anyag került a vízbe, bár hogy pontosan mi, a vizsgálatok ellenére továbbra sem ismert – írja a BBC.
A német kormány környezeti katasztrófára figyelmeztetett, és felszólították a lakosságot, hogy kerüljék el a folyót, valamint háziállataikat is tartsák tőle távol. Aktivisták azonban mindkét ország hatóságait azzal vádolták, hogy nem működtek együtt a katasztrófa gyors elhárításában és az emberek védelmében.
Pénteken Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök elbocsátott két környezetvédelmi tisztviselőt az incidens kezelése miatt. Kifejtette, hogy
a problémát kezdetben „helyi” problémának vélték, de később…