President váratlan győzelmének és Stanislav Georgiev idomár–lovas egész napos fölényének lehettek szemtanúi a szokásosnál is ünnepélyesebb hangulatban megrendezett Derby-nap nézői. Az év legfontosabb versenyében a tréner kettős győzelmét Maxim második helye biztosította be, akinek mindössze egy orrhosszal, de sikerült megelőznie a harmadik Spartan Devilt.
Kisebb meglepetés született az idei, jubileumi Magyar Derbyben, hiszen az előzetesen mindössze ötödik esélynek tartott President szerezte meg a győzelmet és a vele járó 15 millió forintos első díjat. A mén annak ellenére, hogy kétévesen az évjárat élmezőnyében végzett, a 2022-es szezonban nem igazán tudta meggyőzni a magyar nézőket és a szakértőket. Ennek az volt az oka, hogy a Kincsem Parkban csupán egy ötödik és egy negyedik helyig jutott. A vártnál szerényebb teljesítménynek, mint kiderült, elsősorban egészségi okai voltak. A Derbyre azonban Stanislav…