Már most hatalmas akciózások vannak a boltokban görögdinnye-fronton, pedig a szakemberek szerint ezzel még várni kellett volna. Habár a fogyasztóknak jó, ha olcsó a dinnye, de a termelőknek nem, hiszen ilyen árképzések biztosan nem fedezik a bekerülési költségeiket. Az áruházak leárazásai egyes szakértők szerint oda is vezethetnek, hogy két év múlva nem lesz az országban egyetlen dinnyével foglalkozó gazda sem, mert majd nem éri meg nekik csinálni.
Még csak pár hete kezdődött Magyarországon a görögdinnye szezonja, a hazai üzletláncok már most akciózzák a hazai árut. A Penny Market már két hete lement a szakértők szerint minimális árnak számító 240 forintos kilónkénti ár alá, és a holnapután életbe lépő akciós újságjukban már ennél is keményebbet léptek: 219 forintért kínálnak egy kiló görögdinnyét. Így tett a Lidl is, de a többiek sem akarnak lemaradni, így ismét kitört a…