A Széchenyi István Egyetem a hazai drónkutatás területén és a szakemberek oktatásában is jelentős szerepet játszik. A hallgatók bevonását, a kutatói utánpótlás biztosítását a SZEviation hallgatói csapat is segíti. A fiatalok drónfejlesztéssel és versenyzéssel foglalkoznak és versenyeket is szerveznek. A Digitális Fejlesztési Központ (DDC) célja, hogy minél több emberrel ismertesse meg a drónok világát, bevonja a hallgatókat a csapat munkájába, ezzel hozzájáruljon a kutatói utánpótlás kineveléséhez is.
„A kezdeményezés Perness Norberttől, a Széchenyi István Egyetem Dróntechnológiai Laboratóriumának vezetőjétől származik, aki maga is több éve versenyez. A csapatot az intézmény Digitális Fejlesztési Központja (DDC) támogatja, ahol számos drónokkal kapcsolatos kutatást is folytatnak a szakemberek” – mondta el a kezdetekről Pethő Zsombor, a DDC munkatársa, a SZEviation…