A kimagasló termelési és tenyésztési eredményeket felmutató gazdaságok tenyésztést irányító szakemberei közül évente egy alkalommal, egy személy részére Az Év tenyésztője címet adja át a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesülete. Ezt idén Láncz Miklós, a Mocsai Búzakalász Szövetkezet telepvezetője kapta.
Láncz Miklós 1986-ban született Komáromban. Feleségével és két kis fiával Nagyigmándon élnek. Középiskolai tanulmányait a Jávorka Sándor Mezőgazdasági Szakközépiskolában végezte, majd a technikusi vizsga után a Nyugat-Magyarországi Egyetemen, Mosonmagyaróváron folytatta. Féléves gyakorlatát a Mocsai Búzakalász Szövetkezet szarvasmarhatelepén töltötte, majd az államvizsga után ugyanitt műszakvezető lett, hét éve pedig telepvezető.
Az állomány genetikai fejlesztése elsődleges a telep életében, amely nem maradt eredmény nélkül. A telep a tavalyi évben folyamatosan 40 kg feletti fejési átlagon…