A múlttal a jövőbe?
Az Agrárminisztérium idén áprilisi közleménye szerint a ló és a lótartás hazánk számára kiemelt értéket képvisel, nemzeti kultúránk szerves részét képezi. A kormányzat az idei év első félévében a lovaslétesítmények fejlesztésére kiírt pályázatokkal, a nemrég átadott első EUROHORSE útvonallal, továbbá a lovasterápiás tevékenység egészségügyi törvénybe „emelésével” igyekszik mindennek nyomatékot adni.

Szabályrendszer
A lovas szolgáltatásra vonatkozó szabályrendszer (amely érinti a falusi turizmus folytatását is) évek óta változatlan és szigorú. Mindez szükséges, de sajnos nem elégséges feltétele annak, hogy szélesebb körben elterjedjen a lovassport a felnőttek és gyermekek körében. A magyar lovas nemzet, tartja a mondás, ehhez képest meglepő, hogy a lovasturizmus megjelenése Magyarországon a 20. század harmincas évek népies-urbánus vitájának két meghatározó…