A Magyar Kertörökség Alapítvány áprilisi konferenciájának egyik nagy érdeklődéssel kísért előadását Nigel Dunnett növénydizájner, egyetemi tanár tartotta. A szakember nem volt ismeretlen a magyar tájépítészek számára, hiszen két éve már hallhatták ökológiai szemléletű gondolatait.
A mind sűrűbben lakott városokban az emberek elveszítik kapcsolatukat a természettel, a talajjal, a növényvilággal. Egyre kevesebb a növényzet, pedig arra szükség van a jólléthez. Az igazán nagy lépés az lenne, ha a természetet vinnénk vissza a városokba, mert az megváltoztatja az embereket és a településeket is, fejtette ki véleményét az előadó. Az ehhez vezető lépésekhez először is tervekre van szükség.
Fontos, hogy amit létrehozunk, azt a lakosság akarja, tetsszen az embereknek és legyen szakszerű. A közérthető kommunikáció pedig sokat segít abban, hogy megszerettessük a változásokat.
Ha együtt tudunk dolgozni a…