A kártevőről
A gyapottok-bagolylepke (1. kép) mediterrán faj, amely hazánkban alig néhány évtizede jelent meg. Fertőzése eleinte a délről bevándorló lepkékkel indult el, azonban alkalmazkodásának, valamint az egyre melegedő időjárásnak köszönhetően mára már bizonyítottan áttelel hazánkban. Ezért felszaporodása ma már korábban megkezdődik az áttelelt lárvákból kikelő egyedek miatt, amelyekhez még hozzáadódnak a délről továbbra is érkező lepkék. Ezért nyugodtan kijelenthetjük, hogy a kártevő állandóan jelen lévő veszélyt jelent, tényleges károkozását az évjárati hatások határozzák meg. A kártevő számára a meleg, akár hőségnapokkal is tarkított, száraz időjárás kedvező, ilyen körülmények között felszaporodása robbanásszerű, kártétele jelentős. Nedves, hűvös körülmények között a lárvák tömegesen pusztulhatnak el gombás és baktériumos fertőzések…