Régen azt tanították, hogy a tarló akadályozza a talajművelést, el kell égetni, le kell forgatni. Évek teltek el mire megértette a szakma, hogy takaró, védőréteg nélkül nem lehet menni semmire. Pedig a hetvenes évek eleje, közepe nem volt olyan szélsőséges, mint a mostani.
„Azt hittem, végre fátyolos ég alatt dolgozhatunk, de nem. Nagyon száraz és hőségnapokkal telik ez az év. Túl az aratáson, s ahol nincs takaró, ott bizony kiszáradtak a talajok”- magyarázta Birkás Márta professzor a Vaderstad Kft. dunaegyházi bemutatóján. A hazai talajok elismert szakembere hozzátette, régen azt tanították, hogy a tarló akadályozza a talajművelést, el kell égetni, le kell forgatni. Évek teltek el mire megértette a szakma, hogy takaró, védőréteg nélkül nem lehet menni semmire.
Pedig a hetvenes évek eleje, közepe nem volt olyan szélsőséges, mint a mostani. De akkor is kellett takaró a talajra, legfeljebb azért, hogy több víz…