Idén szinte minden gazdaságban nőtt valamennyit a napraforgó területe, erősen bíztak a növény jövedelemtermelő képességében a termelők. Ám a rekordközeli országos napraforgóterülettel 10 éves negatív termelési csúcsot fogunk dönteni.
Láttunk már aszályos éveket, de a 2011/2012-es szárazság sem volt olyan durva, mint a mostani. A legöregebbek sem emlékeznek olyan évre, amikor egyetlen kultúra sem tudott javítani a mínuszos mérlegen. Most az ország keleti felében több olyan termelőt is elértünk, ahol a nyári aratású növények egyike sem sikerült, a napraforgóra és kukoricára pedig most vetik a keresztet. Csak a tartalékokon múlik, hogy a következő, nagyon nehéznek ígérkező gazdasági évet túléli-e az üzem. A kisgazdaságokat vezető, nyugdíj előtt álló termelők közül sokaknak ez az év az utolsó lesz. A nagyobb üzemek vezetői úgy látják, októberből meg fog nőni az eladásra kínált földterületek…